Termékek Menü
0
   

A VANÍLIA EREDETE

Hogyan lett az istennőből orchidea?

A vanília (Vanilla planifolia) történetét a mayák népéhez tartozó totokán indiánok legendájából ismerjük meg. E szerint a szép Xanath istennő, aki nem vetette meg a halandó férfiak társaságát, beleszeretett egy izmos fiatal harcosba. Az istenek tanácsa azonban úgy határozott, Xanathnak nem lehet viszonya halandóval, és megtiltották neki, hogy szerelmét újra lássa, emberrel kapcsolatba lépjen. Az istennőnek bánatában megszakadt a szíve. Isteni erejét felhasználva pedig csodálatos virággá változott, mely erőt adott és áldást hozott a totokán népre. Manapság az istennőt – egészen pontosan az orchideát, amivé változott – vaníliának nevezzük.

A legendán túl...

A vanília valójában, egy Mexikóban őshonos liánszerű, kúszó orchideaféle termése.

Fűszerként már az aztékok is használták - értékét bizonyítja, hogy a leigázott őslakosok néha még az adót is "orchideában" fizették az őket leigázó spanyoloknak, akik Európába is elhozták a növényt. Ma már a világ számos országában, így pl. Braziliában, Sri Lankán, Tahitin és legfőképpen Madagaszkáron hatalmas ültetvényeken termesztik.

A vanília virágainak színe változatos: rózsaszín, narancs, pink, krémszínű, vagy zöldes-sárga is lehet. Szirmaikat csoportosan, hajnalban nyitják ki, és késő délután csukják őket vissza. Legújabb kori tisztelőik hat-nyolc héten át gyönyörködhetnek pompájukban. Aki  vanilíanövényt szeretne látni, látogasson el a budapesti Füvészkertbe, az ottani üvegházban élőben is megtekinthető.

A vanília napjainkban

Európában a 16. században kezdték megismerni ezt a csodálatos növényt. A spanyolok hozták be, és nagyon gyorsan terjedt a híre. Az első időkben a kakaó ízesítésére használták, majd felfedezték vágykeltő hatását és mint az angol, mind a francia udvarban egyre nagyobb teret hódított.

Beszerzése igen körülményes volt: a 19. századig, ha valaki vaníliához akart jutni, kénytelen volt azt Mexikóból hozatni. Próbálkoztak a termesztésével a hollandok és a franciák is, de nem jártak sikerrel. Sokáig nem jöttek rá ennek okára, majd megoldódott a rejtély: kiderült, hogy a vaníliát csak és kizárólag egy Mexikóban őshonos kolibrifajta tudja beporozni. Aztán az 1800 évek végén pár kísérletező kedvű botanikusnak sikerült olyan mesterséges porzási módszert kifejlesztenie, ami által a vanília termesztése Mexikón kívül is lehetségessé vált. Ennek ellenére a dolog még napjainkban is bonyolult. A vanília igen kényes növény, emiatt termésének ára manapság is a csillagos égig emelkedhet. A vanília ültetés után csak 3 évvel kezd el termést hozni. Ehhez minden virágot kézzel kell beporozni: mégpedig a nap egy bizonyos órájában.


A sárgászöld színű, fürtökben növő rudak nagyon lassan fejlődnek, teljes beérésükhöz 6-9 hónap szükséges. Aztán amikor kézzel, egyesével leszedik az akkor még zöld színű maghüvelyeket, azokat először forró vízben blansírozzák, majd 48 órára gyapjúkendőbe bugyolálják. Ezután egy kb. 6 hetes napon való szárítás következik, ezalatt a vanília mintegy 20%-ot veszít eredeti méretéből, és kialakul a jellegzetes aroma.


Ezután szakavatott vanília-szagolók ellenőrzik a minőséget, nehogy rossz vanília kerüljön a többi közé.
Ma a legjelentősebb termelők Madagaszkár, Indonézia, Mexikó és a Seychelles-szigetek.

 

f